""

A Királyiak az első félidőben gyakorlatilag egykapuztak, a vendég angolok a kapujuk előtt tömörültek, az ellenfél térfelén is alig jártak, kapura lövéssel nem is próbálkoztak. A Realból Karim Benzema egy szép akció végén talált be – mint később kiderült, ez volt a győztes gól is.

A második félidőben már jobban játszott a Pool, de a hazaiak győzelme – és ezzel továbbjutása – egy pillanatig sem forgott veszélyben. A csoport másik meccsén a Basel simán verte a Ludogoretset, így jelenleg a második helyen áll Paulo Sousa csapata.

A játéknap összeomlását az Arsenal produkálta: Arsene Wenger fiai hiába vezettek az 58. percben már 3-0-ra is, végül csak döntetlenre voltak képesek hazai pályán az Anderlecht ellen. Nyert viszont a Dortmund, mely ezzel a sikerrel tovább is jutott a következő körbe.

Az A csoportban fontos győzelmet aratott a Juventus és az Atlético Madrid, míg a C jelű négyesben az otthon kikapó Zenit saját magát hozta nehéz helyzetbe – a Benfica viszont egy kései góllal tartotta életben a továbbjutási esélyeit.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

A csoport:
Juventus – Olimpiakosz 3-2 (1-1)
Gól:
Pirlo (21.), Roberto (65., öngól), Pogba (66.) ill. Botia (24.), Ndinga (61.)

Malmö – Atlético Madrid 0-2 (0-1)
Gól:
Koke (30.), Raúl Garcia (79.)

B csoport
Basel – Ludogorets 4-0 (2-0)
Gól:
Embolo (34.), Gonzalez (41.), Gashi (59.), Suchy (65.)

Real Madrid – Liverpool 1-0 (1-0)
Gól:
Benzema (27.)

C csoport
Zenit Szentpétervár – Bayer Leverkusen 1-2 (0-0)
Gól:
Rondón (89.), ill. Szon (68., 73.)

Benfica – Monaco 1-0 (0-0)
Gól:
 Talisca (82.)

D csoport
Arsenal – Anderlecht 3-3 (2-0)
Gól:
Arteta (25., tizenegyesből), Sánchez (29.), Oxlade-Chamberlain (58.), ill. Vanden Borre (61., 73., a másodikat tizenegyesből), Mitrovic (90.)

Dortmund – Galatasaray 4-1 (1-0)
Gól:
Reus (39.), Papasztatopulosz (54.), Immobile (73.), Kaya (84., öngól), ill. Hakan Balta (69.)